Mielőtt elkezdek írni, rengeteg gondolat és érzés kavarog bennem. Az egyik ilyen az általam sokat emlegetett kaleidoszkóp effektus: ha egy apró részlet megváltozik, az egész kép megváltozik.
Nos, azzal, hogy bekerültem egy új munkahelyi környezetbe, úgy tűnik, több változás is elindult bennem.
Kanyarodjunk egy kicsit vissza. Bogi elvesztésének évében, még 2015-ben eljutottunk a Bátortábor programjai közül a Lélekmadár táborba. Többször emlegettem már. Az első ilyen eseményt továbbiak is követték, majd – mint utógondozás – rövidebb találkozókon is részt vettünk. Évek teltek el már azóta is, hogy a legutóbbi ilyen alkalom végén a lelkiségünket a támogatott helyett a támogatói minőség váltotta fel.
Ez abban nyilvánult meg, hogy az ajándékba kapott bátortáboros póló mellé megajándékoztuk magunkat néhány csecsebecsével, amelyek árával ezt a bátor küldetést patronáltuk. Vásároltunk már interneten keresztül is a Bátortábort promótáló ajándékokat. Ily módon gyarapodtunk törölközővel, kulacsokkal, szakácskönyvvel, fakanállal és a bűvös bögrével.
A bátortáboros bögre azért bűvös, mert egy jó adag frissítő, reggeli tejeskávé elfér benne. Ebben a fomájában ő a napindító, pontosabban a Napom indítója.
A rajta olvasható szöveggel még beszél is hozzám. Azt mondogatja folyton, hogy a legjobb dolog, amit valakinek adhatsz, az a lehetőség ajándéka. Gyakran ismételgeti ezt , így lassan már el is hiszem, hogy én is újabb és újabb lehetőséget kaphatok az élettől.
Néha oly kifinomult, hogy azt is megsúgja, hol jó neki.
Egyszer volt, hol nem volt, tán igaz se volt, hogy elvittem az egyik korábbi munkahelyemre. Kipakoltam az asztalra. Néhány napig ott díszelgett, majd vissza kívánkozott a szatyromba. Kávét egyszer sem ittam belőle, s mintha azt suttogta volna: vigyél innen el… Egyszerűen nem érezte jól magát ott, inkább itthon várakozott a sarokszekrényben az újabb lehetőségre.
Kisebb szünet után ismét velem tartott az új munkahelyemre, s azóta minden reggel felkínálja a tiszta lappal induló Napot. Engedi, hogy magam mögött hagyjam a múltat, s optimistábban nézzek a napi kihívások elé.
Ha igaz, hogy az optimizmus tanulható, akkor ebből az következik, hogy most is a kedvenc hobbimnak, a tanulásnak élek.
A bögrét – szombat lévén – nem tudtam lefotózni, mivel az irodában várakozik rám és arra, hogy hétfőn is kisüssön a nap.
időben megkaptunk, minden családnak jutott külön kísérője, komoly szakmai hátteret véltünk felfedezni, s attól, hogy minden programban önként vehettünk részt – a stressz szintünk szépen lecsökkent, könnyebben kapcsolódtunk az eseményekhez, megerősödött a biztonság érzetünk.