Mifelénk csak jázminnak neveztük. Én legalábbis. Mint kiderült, a képen látható szépség a  közönséges/illatos jezsámen: Philadelphus coronarius. (Philadelphus coronarius, azaz görögül „testvérkedvelő” . Nevét II. Ptolemaiosz Philadelphosz egyiptomi királyról kapta. Forrás:https://hegyvidekujsag.hu/archivum/archivum-2022-majus-31/elo-pipereszappan)

Az elmúlt évben teljesen elzárkóztam attól, hogy anyák napján a nővéremmel és édesanyámmal tartsak, hogy lerójam a kegyeletet szülőfőldemen a nagymamám és családtagjaim sírjánál. Itthon akartam lenni a gyerekeimmel, hogy itt látogassak ki anyaként a közeli temetőre angyalom emlékhelyéhez.

Ebben az évben bevállaltam az utazást.
Indulás előtt a nővérem emlékeztetett, hogy kezdjük a látogatást itt Boginál, hiszen az az első. Magamtól most nem akaródzott menni. A néhány meghitt perc azonban nagyon jól esett, békességgel töltött el.
Az autó csomagterét telaraktuk virággal: az édesanyám készítette csokrokkal és az előző napi virágvásárból megmaradt szépségekkel.
Először a férjem édesanyját látogattuk meg, aki meleg ebéddel várt minket. Elárulok egy titkot: most először éreztem azt, hogy kifejezetten azért megyek hozzá, hogy egy cserép virág és egy vödörnyi saját kertemből válogatott növénnyel, szavak híján kifejezzem neki a hálámat a családomért. Azért, amiért előbb ő vállalta az anyaságot, hogy aztán nekem is családom lehessen.
Utunk ezután a mályinkai temetőre vezetett, ami egyúttal egy természetes kilátópont is a környező dombokra, hegyekre, a Lázbérci Víztározóra, tiszta időben a Kárpátokra.
A virágcsokrok a helyükre kerültek.
Már indultunk, amikor belebotlottunk egykori szomszédunkba és családjába. Ha jelent valamit az a kifejezés, hogy “nagy találkozás”, akkor ez egy ilyen pillanat volt: örömmel, meghatottsággal, szeretettel teljes.
A rokonokhoz mentünk tovább. Először az unokatestvérem családjával beszélgettünk, ittuk a mályinkai vizet, fogyasztottuk a süteményeket. Jutott szegfű és kerti növény az édesanyának is. Édesanya: csupa nagybetűvel is írhatnám.
Abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy megtekinthettük a templomot az épp folyamatban levő felújítás közepette. Ekkor vált az utunk számomra egyszer s mind zarándoklattá: elmélyültek az érzéseim, körbe ölelt a csend.
A falu térképe szinte kirajzolta elénk a következő irányt: menjünk az “újsorra”.
Édesanyám tesvéreihez, pontosabban családjukhoz jutottunk el.  Már vártak minket. Szegfű, kerti növény, korai vacsora, sütemény voltak az adok-kapok részei, nagy ölelés az unokatestvéremmel. Itt is létrejött valami nagyszerű: egyeztettük a találkozónk időpontját a távolban lakó unokatestvérrel, ami egy igazi nagy családi összejövetel lehet. Az időpontot bevéstük a naptárba.
A napot édesanyám másik testvérének családja, illetve az otthon levő édesanya koronázta meg.
Szegfű, kerti növény.
Beszélgetés közben itt sem tudtunk ellenálni a fogadtatásnak: a házi édességeknek, különösen a klaszikus méteres süteménynek: az otthon ízének.
A hazafelé út simán ment.
A szobában anyák napi díszkiadású bonbon várt, majd telefon, hogy mikor legyen az én köszöntésem.
Köszönöm mindnyájatoknak, akik a zarándokutamon társamul szegődtetek!
Ajánlom ezt az írást Margónak, aki az egyik ilyen zarándoklat alkalmával, az akkori viharos időben a hó alól ásta ki a jázmin bokor új hajtását. Végre vahára megfakadt a kertünkben, és mostanra kifejlődve ontja a virágait és az illatát.
Nagyapám udvarát díszítette valamikor egy ilyen nagy zöld-fehér illatfelhő. Reggelente az első dolog, amire ránézek: a jázmin bokor. Segít emlékeznem, hogy honnan jöttem, hogy ki az, aki igazán én vagyok és mik azok az értékek, amiket képviselek, melyek a “jó ügyek” amelyeket védeni szeretnék. Keressétek meg Márai Sándor erről szóló bölcseletét is!

Templomunk feliratával utólag köszöntöm az anyákat:  “Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” Máté 11, 28:30